És ők értünk dolgoznak

Minden nap. Mennek, és teszik a dolgukat, újra meg újra. Bár félnek, dühösek, utálják a bizonytalant, az ostobaságot, a temérdek nehézséget, mégis mennek, és teszik a dolgukat. Gyakran erejükön felül.

Értünk dolgoznak. Sokan vannak, sok ember, különféle területeken, változatos szakmákat űzve, de egyazon céllal: hogy a világ ne álljon meg, hogy nekünk maradjon egy csepp normalitás az életünkben, hogy ne a kőkorszakban kössünk ki.

Amikor látom, hogy milyen kedvesen szolgálják ki a vevőt, hogy milyen udvarias a rendőr (velem), és bekapcsolja a villogót (a gyereknek), hogy milyen karikás az ápolónő szeme, hogy milyen lelkesen integet a kukásautóból a bácsi a kisgyereknek, hogy érkezik a postás…

Iszonyú sokan vannak. Értünk dolgoznak. A legtöbbjük láthatatlanul. És a legtöbbjük védelem (eszközök) nélkül. Néha csakazértis erővel, néha kétségbeesve, sírva és dühöngve, apátiába süllyedve, szótlanul, vonszolva magukat, újra erőre kapva egy kedves gesztustól – de fizikai védelem nélkül (vagy minimálissal…).

Nem irigylem őket, de szeretnék közéjük tartozni, tudni, hogy hasznosat teszek, hogy fontos, hogy nem csak a hálás pillantás a legtöbb, amit adok, hanem valami igazi.

De én nem vagyok hős. Csak végtelenül szomorú. Belefacsarodik a szívem minden egyes gondolatba, hogy ezek az emberek mire képesek, mit élnek át nap, mint nap, és sokszor mit (nem) kapnak. Értük is remeg a gyomrom, ahogy a közel 70 éves, krónikus beteg, egészségügyi dolgozó édesanyámért. Aki most nem mehet a frontvonalba, se a kora, se az állapota miatt, de nagyon szeretne. Mert ő oda tartozik. A hősök közé.

És ők értünk dolgoznak

Nálunk sok jel van, egyezményes, közösségi médiában terjedő, amellyel kimutathatjuk a hálánkat, szeretetünket. Többel ezek közül már otthoni oldalakon is találkoztam, és éppen úgy megdobbant a szívem a látványtól. A szív, a szivárvány, az összekulcsolt kezek, a nemzeti színekre festett üveg sokat jelentenek ezekben az időkben.

Írhatnám, hogy büszke vagyok rájuk, de nincs hozzá jogom. Írhatnám, hogy velük vagyok, de üres szavak lennének. De irtó hálás vagyok minden egyes percért, amikor a saját biztonságuk elé helyezik mások szolgálatát. Akármilyen munkakörben. Köszönöm!

Írj véleményt

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .