Karantén előtti karantén – az 1. nap

Még nincs igazi karantén, nálunk nincs. Sok mindent bezártak, megtiltottak, leszabályoztak, de a lakásból ki lehet menni, még ha gyülekezni nem is ajánlott, sőt, de senki sem kérdezi (még), hova megyünk és miért.

De mi nem megyünk. Néhány napon belül (jó esetben nem holnap) úgyis igazi karantén lesz, itt mindenki így számol. Akkor pedig valahol mindegy, hogy húztunk egy vonalat, a mi részünkről ott, hogy mától nincs suli 5 hétig, és akkor mi mától nem megyünk sehová.

Persze mentem boltba, mert muszáj, 5 embernél kell ez meg az elég gyakran. Maradt még egy hivatalos intéznivaló, kihagyhatatlan, belezsúfoltam hát a délelőttbe. De mást nem. Nem mentünk játszóra, nem mentünk várkertbe, sehová.

Karantén előtti karantén - az 1. nap

Ehelyett a mai program az evés volt. Komolyan. Először reggeli, akkora káosszal, hogy mosogatógépért kiáltott a konyhám. Aztán ebéd, amit csukott szemmel kellett (volna) enni, mert olyan csokítós lett. Megint ment a gép. Aztán határozott igény mutatkozott egy adag sajtos pogácsára, amit megint elfelejtettem fotózni, hát sült egy hatalmas adag – és dolgozott a gép újra.

Én meg mást se csináltam, mint törölgettem itt, söpörtem ott, kiabáltam is, meg mosolyogtam is, fürdettem ápolásra szorulót hajmosással, közben eláztattam mindent, szegény kis rutintalan, első alkalom na, még tanulni kell. Holnap jobban fog menni, különösen, hogy a kapaszkodók is a helyükre kerülnek végre, miután lemértük, hol lesz a legkényelmesebb. A lakásátalakítás egy külön fejezet.

Szóval elfáradtam piszokul. És ma volt a szülinapom. Kaptam finomat, de valaki (persze a 2 éves) megtalálta, és a függöny mögé bújva, magát láthatatlannak képzelve két pofára tömte magába. Eszembe jutott a Hamster (hörcsög).

Vannak szavak, amik egyszerűen mosolyra késztetnek. Ez is ilyen, a hamstern most nagyon divatos szó, felhalmozást jelent, és értelemszerűen az emeletesre pakolt bevásárlókocsikat (megtöltő emberek viselkedését, készletfelhalmozását) jelenti.

Én is dugig pakoltam, de semmi felhalmozás nem volt benne. Öt főre, ha vásárolni kell, az nem néhány tétel. Ez van. Ettől még persze az emberek nem kicsit néznek görbén, és suttognak gondosan úgy, hogy biztosan halljam. Nem mintha tudnék vele mit kezdeni, és innentől nem is izgat, hangulattól függően hol viccesnek, hol szánalmasnak, hol idegesítőnek találom.

Ma a nem foglalkozom velük ingemben indultam útnak, és csak néha kapott el a vigyorgás, amikor láttam, hogy valaki megszámolgatja, hány tétel lehet a kocsimban. Valahogy senki nem halmoz, mindenki ki van tőle borulva, mégis egy csomó bolt, vagy legalább bizonyos polcok üresek.

Akkor ki a csuda vásárol annyit? Ja, én. Meg a többi nagy(obb)családos. Meg aki másnak is vásárol, és még millió verzió lehet. De erre persze senki sem gondol, a gyorsan ítélés nagyon megy, a gondolkodás, empátia fárasztó, és képességet igényel. Ami nincs, vagy csak keveseknek.

Összességében az első bezárt napunk (a hétvége után, mert más miatt, de az is itthon telt, csak az hivatalosan még szabad volt) egész tűrhetően telt. Sose legyen rosszabb, és éljük túl békében a következő heteket, és csak remélem, hogy nem hónapokat.

Aggodalomra semmi ok. Kivéve, ha a lakásban lakik egy közel 70 éves, inzulinos, magas vérnyomásos, szívbeteg, asztmás ember, törött vállal, bordával és állkapoccsal (éljenek a nagy viharok, amik szegény vékony idősebbeket simán a korláthoz csapják), és miatta fokozottan kell figyelni. Ja kérem, másképp unalmas lenne bezárva lenni.

Írj véleményt

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .